SZENT KRISTÓF

Szent Kristóf a világ leghatalmasabb urát kívánta szolgálni élete során, először egy földesúrhoz szegődött, majd egy királyhoz, majd az ördöghöz.

Történt egyszer, amint az Ördöggel járták az országot, hogy az út egy kereszt előtt vezetett el.

Az Ördög nem mert elmenni a Keresztfüggő előtt. Kristóf erre azonnal elhagyta régi urát, és azon gondolkodott, vajon hogyan szolgálhatná ő ezt a Keresztfüggőt.

A feszület tövében egy anyóka imádkozgatott, megkérdezte hát, hogyan szolgálhatná ezt a legnagyobb urat. Az anyóka a közeli gázlót ajánlotta Kristóf figyelmébe, és úgy vélekedett, hogy ha Kristóf ezen a gázlón át hordaná az embereket, úgy éppen a Keresztfüggőt szolgálná.

Kristóf megfogadta az anyóka tanácsát, és attól kezdve a folyón át hordta az embereket vagy húsz esztendőn át. Egyszer egy kisfiú tévedt a folyó felé. Kristóf majd beleszakadt, mire átért vele a késedelmes túlsó partra.

- Ej, sok embert áthordtam már ezen a folyón - panaszolta neki -, de még soha, senki ilyen nehéz nem volt. Mintha a világ minden terhét a válladon cipelnéd - mondta, és kérdően nézett a fiúcskára.- Tudd meg, hogy így is van - felelte az. - Ugyanis én vagyok az a Keresztfüggő, aki eljöttem most hozzád, hogy megköszönjem sok évtizedes szolgálatodat - tette még hozzá, aztán apró lábaival nekiindult, és úgy eltűnt a közeli erdőben, mintha soha ott se lett volna. Kristóf azután még hosszú éveken át hordta-vitte az embereket keresztül a gázlón.

Egyszer a király kétszáz vitézt küldött érte, hogy vezessék elé. Azok imádságba mélyedve találták Kristófot, s nem merték zavarni. Újra ennyi katonát küldött érte, azok meg vele együtt kezdtek imádkozni. Felállt ekkor Kristóf és megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok meglátván orcáját, így szóltak: "A király küldött minket, hogy téged megkötözve elébe vezessünk." Erre Kristóf: "Ha akarnám, se szabadon, se megkötözve nem tudnátok elvezetni engem," A katonák azt mondták: "Ha nem akarsz jönni, menj szabadon, ahová csak kívánsz, mi pedig azt mondjuk majd a királynak, sehol sem találtunk." "Nem úgy - mondta -, veletek megyek." Hitre térítette mindnyájukat, hátraköttette saját kezét, s megparancsolta, hogy vezessék megkötözve a király elé.

A király meglátva őt, rémületbe esett és lehanyatlott a trónjáról. Szolgái fölemelték, s ekkor Kristófot neve és hazája felől kezdte faggatni. Kristóf azt mondta neki: "Megkeresztelkedésem előtt Reprobusnak hívtak, most pedig Kristóf a nevem." Erre a király: "Ostoba nevet választottál magadnak ezzel a névvel, mivel Krisztust keresztre feszítették, és sem magán nem tudott segíteni, sem pedig neked nem tud. Nos, átkozott kananeus, miért nem áldozol az isteneinknek?" Kristóf így válaszolt neki: "Méltán Dágon a neved, mert te magad vagy e világ halála, az ördög cimborája, az isteneid pedig csak emberi csinálmányok." A király erre: "Vadállatok közt nevelkedtél, úgy is beszélsz, mint egy vad; eszes ember meg sem érti. Most pedig vagy áldozol, és nagy jutalomban részesülsz, vagy nem, és akkor kegyetlenül meglakolsz." Midőn Kristóf nem volt hajlandó áldozatot bemutatni, a király börtönbe vettette, azokat a katonákat pedig, akiket érte küldetett, Krisztus nevéért lefejeztette.

Ezután két szépséges leányzót záratott mellé, az egyiket Niceának, a másikat Aquiliának hívták, s nagy jutalmat ígért nekik, ha Kristófot bűnbe viszik. Meglátva őket, imádkozni kezdett Kristóf, de amikor a lányok simogatással és ölelgetéssel kezdték ingerelni, fölállt és így szólt: "Mit kerestek itt? Miért küldtek ide titeket?" Azok pedig orcájának ragyogásától megrémülvén, azt mondták: "Könyörülj rajtunk, Isten szentje, hogy hihessünk Istenben, akit te hirdetsz!" A király meghallván ezt, magához vezettette a két lányt és így szólt: "Titeket is rászedett? Az istenekre esküszöm, ha nem áldoztok az isteneknek, szörnyű halállal végzitek!" Azok így feleltek: "Ha azt kívánod, hogy áldozzunk, üríttesd ki a tereket, és hívass össze mindenkit a templomba!" Így is történt. Ők meg beléptek a templomba, levetették övüket, az istenek nyakába akasztották, s a földre rántották a szobrokat, hogy porrá törtek. Így szóltak ekkor a körülállókhoz: "Eredjetek, hívjatok orvost, aki meggyógyítja isteneiteket!" Ekkor a király parancsára fölakasztják Aquilinát, a lábára pedig egy hatalmas követ kötnek, úgyhogy minden tagja szétszakad. Miután elköltözött az Úrhoz, nővérét, Niceát tűzbe vetik, de sértetlenül jön ki belőle. Ezután lefejezik.

Kristófot ekkor a király elé állítják, aki megparancsolja, hogy vasvesszőkkel ütlegeljék, és húzzanak a fejére izzó vassisakot. Ezután egy vaspadot csináltat, és rákötteti Kristófot. Tüzet gyújtat alá, amit szurokkal táplálnak. De a pad, mint a viasz, szétmállik, és Kristóf sértetlen marad. Ezután egy karóhoz kötteti, és négyszáz katonával nyilaztat rá, de a nyílvesszők a levegőben megállnak, és egy sem éri el őt. A király azt gondolván, hogy már lenyilazták Kristófot, gúnyolódni kezdett rajta. Ekkor egy nyílvessző a levegőben megfordult, eltalálta a szemét, s menten megvakult. Kristóf így szólt hozzá: "A holnapi napon bevégzem. Te pedig, zsarnok, csinálj sarat a véremmel, kend meg vele szemedet, és visszanyered szemed világát."A király parancsára elvezetik Kristófot a vesztőhelyre, és miután imádkozott, lefejezik. A király összegyűjtött egy keveset a véréből, és szemére helyezve így szólt: "Isten és Szent Kristóf nevében." És rögtön gyógyulást nyert. Ekkor a király hinni kezdett, és parancsot adott, hogy ha valaki Istent vagy Szent Kristófot gyalázni merészelné, azonnal karddal vágják le.Szent Kristóf halála után vált az utazók védőszentjévé.